Naruhina történet egy kis akcióval
Naruhina történet egy kis akcióval
Hinata mint mindig elsőként ért be a suliba. A napi teendőit tengette(virág locsolás, táblatörlés) addig míg osztálytársai meg nem érkeztek. Egykülönös dolog történt ezen a napon. De ez tényleg különös dolog történt ezen a napon. Naruto (a mi kis Narcsink) korán ment be a suliba. Csak az történhetett,hogy elnézte a órát. De mindegy.Amikor Hina meglátta Narutot nagyon meglepődött.
- Szia Hinata ennyire elkéstem hogy vége a tanításnak?-köszönt a fiú.
-Sz-szia Naruto nem nem késtél el... még el sem kezdődött a tanítás-köszönt ő is.
-Ohh pedig már majdnem megkönnyebbültem.
Hinata csak zavartan mosolygott Narutora. Erre Naruto kicsit elvörösödött ahogy nézte a lány szép arcát. Ezt Hinata észrevette és ő is piros lett és a ciője orrát kezdte bámulni mintha érdekes lenne.megjöttek a többiek is lassanként.Amikor mindenki beért becsengettek. Az első óra ofő óra volt. Kakashiaz osztályfőnökük bejelentette azt hogy ültetés következik ezen az órán. Fiú-lány párosítások lettek.Kakashi kirakta a papírt a faliújságra. A összes diák odatömörült hogy megtudja ki mellé ültették. Amikor Hinata meglátta ki mellé kell ülnie majdnem elájult. Olyan vörös lett a feje mint a rák. Naruto is kicsit elképedt de magába örült hogy a kiszemelt lány mellé ülhet. Meg is volt adva hogy melyik helyre kell ülni. Hinata és Naruto az első sor ablak melletti helyre ültek.
-Ajj pont ahol látják hogy puskázom-szontyolódott el Naruto.
-Ny-nyugi Naruto m-majd ne-nem k-köplek be ha puskázol.
-Köszi Hinata-chan-mondta Naruto és rámosolygott a lányra. Erre Hina kicsit elvörösödött de visszamosolygott. Elbeszélgették az az egész második és harmadik órát, ezért az egyik szünetben magához hivja őket az egyik tanár
-Gyerekek tudom hogy tombol a szerelem meg minden ilyesmi és igen tudom hogy mindjárt itt a szünet de attól még nem kell úgy unatkozi hogy elbeszlgetjük az órát értve???
-Igen is tanárúr-mondták szomorúan mind a ketten.Vártak egy kicsit majd bementek az osztályukba.
-Ez a te hibád!-mondta kicsit hangosan Naruto.
-Miért az enyém?!
-Mert te kezdtél beszélgetni velem!!
-Ez nem igaz te voltál az akielkezdett velem beszélni. Te mondtad,hogy olyan helyen vagy ahol látják ha puskázol!!!! Vagy nem???!!!!!!!!!!!!-mondta kicsit dühösen Hinata.
-Na jó igazad van... de, te lendültl bele a dumába.
-Még mindig képes vagy engem vádolni, na jó egyedül is takaríthatsz ha akarsz.
-Ne-nem hagyhatsz itt egyedül- mondja Naruto majd megfogja Hinata csuklóját.
-M-miért nem?!
-Me-mert... mert félek itt a suliban egyedül!!!
-Miért??!
-Te nem hallottad még a sztorit??
-Milyen sztorit??
-Látszik hogy új diák vagy...Amúgy a szellemről aki a suliban kísért... a rémtörténet szerint itt a suliban ölték meg a könyvtárost...
-Ebben a suliban is van könyvtár??!!-mondta Hinata majd felcsillant a szeme.
-Minden suliban van könyvtár. Ezt eddig nem vetted észre??
-De ezt tudtam csak eddig még az ittenibe még sosem voltam-mondta a fekete hajú.
-Mindegy... A lényeg hogy egyikünk se legyen egyedülmert a sztori azt is mondja hogy ha valaki egyedül van ilyenkor annak annyi. Szóval maradjunk együtt.-erre a kijelentésre mindketten elvörösödtek egy picit.
-Naruto ne ijesztgess!!
-Na jó takarítsunk ki gyorsan és menjünk erről a helyről. Mindjárt jövök hozom a takarítószereket.
-De Naruto.. a-azt mondtad hogy nem hagyhatjuk egymást egygedül...
-Hinata nyugi a szertár itt van az osztályunk előtt. Pillanat és itt vagyok.
-Oké de siess...
Naruto szemszöge
Azthiszem jól megijesztette a sztori. Nem is csodálom én is megijedtem. Sietnem kell de most én is megijeszthetem... Muhahaha... De nem nagyon csak egy kicsit. Mert ő az én angyalkám...
-Áááááááááááá-sikít Hinata-SEGÍTSÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Narutooooooooooooooooooo!!!!!!!!!!!!!!!!! Segíts!!!...
-Hinataa!!!!!
De mire odaértem Hinata már nem volt ott... Eltűnt!! Itt egy levél!! "Ha vissza akarod kapni a lányt... Gyere vissza holnap ugyan ekkor!!" Hinata...
